2011. május 31., kedd

Julia elsöáldozása


Vasárnap a családdal együtt ünnepeltük Julia elsöáldozását. Már nagyon régen készülünk rá, három éve növeszette a nagylány a haját, hogy a Nagy Napra szép hosszú legyen. Àprilisban egy kisebb csoporttal együtt kenyeret sütöttünk, hogy a gyerekek meglássák, hogyan készül, miböl lesz a legfontosabb ételünk. Az elsöáldozási gyertya is együtt készült és a csoport meglátogatta a templomot, ahol a plébános atya alaposan megmutogatott mindent, még a harangokhoz is szabad volt felmászni. A Nagy Napon összegyült a család, Anyukám Magyarországról, Julia keresztmamija egyenesen Koszovóból látogatott haza, az innsbrucki nagyszülök a 90 éves Dédivel jöttek. A szertartás gyönyörüen sikerült, a hitoktató tanárbácsi csodálatosan felkészítette a gyerekeket. Az ünnepség után kis csapatunk a Maria Plain nevü zarándokhelyen ebédelt, majd itthon fagylalttal, süteményekkel, kávéval folytattuk. Gyönyörü nap volt, mindenkinek nagyon köszönöm Julia nevében is!

2011. május 21., szombat

Egy csokor kisvirág

A kis virágszálaimat mutatnám meg Nektek, fogadjátok szeretettel!
Annyit azért elárulok, ök nem saját termés, a szüleik csak szeretgetni, etetni, játszani és megóvni adják öket kölcsön, hetente négy délelöttre. Utána pedig mindenki megy haza... a saját virágoskertjébe.

Dora:

Amelie:
Jonathan:
Lucie:
Emma:
Ès végül egy barátnös kép:



2011. május 8., vasárnap

Anyák napja - másodszor

Itt nálunk ma ünneplik Anyák napját. A családomtól ilyen csodavirágokat kaptam:






Figyeljétek meg ezt a kis kecses virágot! Ahogy tekeredik, a picurka bimbókat, a virágtölcsér tökéletes kelyhét!
A gerbera számomra az egyik legtökéletesebb virág. Ha rajzolok, szinte mindig ilyen forma kerül ki a ceruza alól. Ezúttal a színe is pompás: napsárga, az egyik kedvencem!
Mindig csodálattal tölt el ennek a virágnak a felépítése. Ahogy a bimbóból kibontakozik ez a különleges forma, a szirmok ahogy ívelnek, a színei, a porzók, mintha csak oda lennének biggyesztve... A szirmok kis pöttyöcskéi meg egyenesen ecsetre kivánkoznak!




Növéremtöl ma az alábbi kis írást kaptam, úgy gondolom, remekül ideillik:

Csak egy Anya?

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját. Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ..?
''Persze, hogy van munkám,- csattant fel a nő,Anya vagyok."
''Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!" -hangsúlyozta a hivatalnok.
Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszercsak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban.

A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: "Hivatali Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".
''Mi a foglalkozása? "-kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
''Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.''
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
''Megkérdezhetem, "-kezdte a hivatalnok érdeklődéssel- "Pontosan mit csinál ezen a területen?"
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni: Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit az anyák nem)laboratóriumban és terepen,(általában úgy mondom a házban és a házon kívül). A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány).
Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani? ) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz).
De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.
Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim : 13, 7 és 3 évesek.
Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt..
Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára!
Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.

Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier!
Különösen, ha egy cím is van az ajtón. Akkor a Nagymamák "Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén és a Dédnagymamák ''Ügyvezető tudományos munkatársak"?
Szerintem igen!!! És hiszem, hogy a nagynénik "Tudományos munkatárs-helyettesek".

Legyen kevesebb problémád,
Több örömed,
És csak boldogság kopogtasson az ajtódon!
Légy kedvesebb mint kellene.
Mindenkinek, akivel csak találkozol meg kell vívnia a saját harcát.
Sosem tudhatod, hogy egy perc vagy egy pár őszinte szó mikor befolyásol egy életet.


Èva, nagyon köszönöm!!!


2011. május 4., szerda

Akarom 2 /Slack-line/





Annak idején, még boldogult harmincas koromban született ez a bejegyzés. Az akaratról szólt, arról, hogy ha valaki valamit nagyon akar, annak nagy valószínüséggel siker lesz a vége. Büszkén jelentem, ismét legyürtem egy akadályt, ismét tanultam valamit!

Talán hallottatok már a slack-line nevü új sportról. Kötéltáncnak is nevezhetnénk, de nem egészen ugyanaz a kettö. Az elöbbit hegymászók találták ki - gondolom, két háromezres csúcs megmászása közben felgyülemlett energiájukat levezetendö, vagy a hóviharok közti szünetekben az unalom elüzése miatt... Nos, a városi (értsd - százméteres magasban büszkéllö sziklák hiányában) sportolók keresnek két fát és közé feszítik ki a 15-25 méteres széles kötelet. A kezdök egészen szorosra húzzák, a profik lazábbra engedik - ugyanis igy nehezebb rajta egyensúlyozni. Aztán, fel a szalagra és irány a másik fa! A tanulási idö - persze nagyban függ az erre ráfordított idötöl is - úgy mondják, három - hét nap. Jelentem, napi kb egy óra gyakorlás után, az ötödik napon végig tudtam sétálni a két fa közötti kb 10 méteres távolságon. Ehhez persze le kellett gyözni a második napon jelentkezö igen heves izomlázat és azt az igen vicces érzést, hogy az egész lakótelep engem figyel. (Pedig nem is engem, hanem az egész családot - a többiek ugyanis ugyanúgy slack-line lázban égnek)

Ezen a képen látható a kötél legfontosabb kelléke, a racsni, amivel szorosra lehet húzni az alkalmatosságot. Julia egyelöre csak üldögél...

Nos, gyakorlunk tovább, Stephan már megfordulni is tud, a lányok is egyre ügyesebbek, nyáron pedig a cirkusz-táborban lesz a nagy fellépés!

2011. május 1., vasárnap

Anyák napján


Anyukám! Isten éltessen!

Boldog Anyák napját!