Hosszú válasz lesz, elnézést érte, de ez tényleg nagyon fontos téma!
Nagyon nehéz dolgunk van nekünk keresztényeknek manapság. Minden irányból agymosásnak vagyunk kitéve.
Vegyük példának kedvenc sorozatomat, a Grace kilinikát. Szimpatikus, emberileg topon levö, fiatal orvosnöröl kiderül, hogy a kolléganöjébe szerelmes. A családja persze tiltakozik, de öket lassan meggyözve a nézö is szimpatizálni kezd velük, drukkol nekik, végigizguljuk a gyermekük születését (akit mellesleg egy férfi kolléga nemz – akaratukon kívül), majd könnyezünk a romantikus esküvöjükön – mindketten hófehérben, ami a tisztaság színe (lenne), és magunkban elítéljük az Anyát, aki tiltakozása jeléül nem jelenik meg az ünnepségen – amit ráadásul – pap, lelkész, szerzetes hiányában az egyik orvosnö tart. A másik szimpatikus szereplö a kórház melletti bár tulajdonosa, a megértö és mindenkit meghallgató Joe, aki a hálaadási ünnepségre a barátját hozza el. A barát kicsi, ázsiai és nagyon csinos. Azonnal szívünkbe zárjuk öket. A sorozat nyolc éve alatt a kórházban több olyan beteget kezeltek, ahol a partner azonos nemü volt és kivétel nélkül példamutatóan ápolta társát, gondoskodott róla. (A magam és a sorozat védelmére azért el kell mondanom, hogy más témákban pozitívan is „agymosnak“, például soha nem látunk benne senkit cigarettázni, az élet mindenekfeletti védelmét sugallják, az abszolút föszereplö a házassági ígéret minden körülmény közötti betartását hirdeti, az alkoholizmus elleni küzdelem is kifejezetten pozitívan van beállítva, végül a család, mint abszolút követendö példa jelenik meg.)
Vajon ki találta ki, hogy az Isten és ember közötti szövetség jele, a szivárvány legyen a homoszexualitás nemzetközi zászlója? Pozitív töltetü jelkép, még egy kisgyerek is szívesen azonosul vele, nem beszélve a fiatalokról. Nagyon résen kell lennünk!
Ès most a kérdésröl:
Csillagos! Lekvár-válaszról írsz, hogy milyen szép és tarka ez a világ, a különbözöségünk teszi szép színessé – innen egyébként a szivárvány zászló. Igen, más egy fekete börü, egy kínai, mások a szöke finnek, a vörös írek. Ez szép, mert természetes. Vannak kicsik, nagyok, termetesek, aprócskák. Változatos az emberi faj, és ez jó így. A férfi és a nö kapcsolatából még tarkább és változatosabb gyermekek jönnek világra. De CSAK férfi és nö szerelméböl, egyesüléséböl. Minden más csak praktika, utánzás, az Isten teremtö erejének megcsúfolása. Ès szerintem itt a válasz.
Addig, amig egy férfi egy férfit szeret és csendesen, egymás mellett élve megöregszenek (ahogy nagymamám falujában a helyi orvos és a barátja – mindenki elfogadta öket és a kapcsolatukat), ahogy két nö életközösségben éli le az életét, nekem semmi bajom sincs velük. DE: én nem megyek ki a férjemmel az utcára csókolózni, nem mutogatom magam stucctollakkal egy teherautó platóján, nem ordibálom a város föterein, hogy gyereket akarok adoptálni, hanem hazamegyek és a férjemmel ágybabújva, úgy, ahogy azt a Teremtö Atya annakidején kigondolta, megvalósítjuk a tervét. A Ti nénibácsitok is maradna otthon, húzna ott magára csipkés hálóinget a párja örömére, nem szólnék egy szót sem. De azzal, hogy kimegy így az utcára, engem megbotránkoztat. Bandikát is, Bálintot is és még sok romlatlan kisgyereket. Ès mint tudjuk, aki egyet is a kicsinyek közül megbotránkoztat… (Máté 18.6-7)
Mit mondok én a gyerekeimnek? Azt, hogy ha kiderül róluk, hogy leszbikusok, attól mi még ugyanúgy fogjuk öket szeretni az apjukkal, de egy elemi normális viselkedést akkor is el fogunk töle – tölük várni. Mellette leszek, hogy támosgassam, de ne várja el, hogy csinnadratta mellett ünnepeljem. Hozza csak haza, akit szeret, majd legfeljebb négy lányunk lesz - de a szabályainkat továbbra is tartsák be. Ès közben azokat szerencsétleneket, akik az utcán parádéznak, ugyanúgy sajnálni fogom, mint a mutogatós bácsit, aki mint tudjuk: beteg és kezelni kell….
