Itt van az ösz, itt van újra...

Ahogy látjátok, hozzánk is beköszöntött az ösz. Hüvösek a reggelek, amikor a lányok elindulnak az iskolába, bezzeg délelött, amikor a parkban sétálunk a kölköcskékkel, akkor lekívánkozik a pulóver. Ma becsukta kapuit a strand, és a mai nagy kirándulásunkkor szedret és érett somot szedtünk, piroslik már a csipkebogyó és hüvösen kéklik a kökény. A blogom nyitóképe is megváltozott, hála Mercinek, akitöl már a nyári képet is kaptam. Kukkantsatok be hozzá, csodálatos öszi képeket készített idén is. Köszönöm Merci!!!

Petöfi Sándor:
ITT VAN AZ ÕSZ, ITT VAN UJRA
Itt van az õsz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetõre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szeretõ anya.

És valóban õsszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szemébõl is látszik, hogy csak
Álmos õ, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te ûlj le mellém,
Ûlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergõ természetet.

(Erdõd, 1848. november 17–30.)