A következő címkéjű bejegyzések mutatása: advent. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: advent. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 6., kedd

Csillaghajtás - Anyukámnak


Anyukám kérdezte, de hátha másokat is érdekel, hogyan lehet egy kis darab papírból szép és egyszerü karácsonyi csillagot hajtogatni. Egyszerü, hiszen annak idején a negyedikeseim is meg tudták csinálni.
Többféle papírból is lehet, egyszínüböl, többszínüböl, átlátszóból - akkor az ablakra ragasztva még csodálatosabb a hajtások miatt, aranyból - felakasztva, ahogy forog és csillog-villog. Èn most egy IKEA-s papírt választottam.

Kezdetnek nyolc egyforma téglalapot vágunk

Hosszában félbehajtjuk öket

A két végéröl a csücsköket a középvonalhoz hajtjuk
majd az egyik végén még egyszer félbehajtuk úgy, hogy egy deltoidot kapjunk
A tompábbik csücsköket egymáshoz ragasztjuk, pontosan a felezövonalra illesztve
a következö képen a filctoll hegye mutatja, hogy hova kell kenni a ragasztót


Az utolssó cikkelynél figyelni kell, a ragasztás után alul be kell hajtani a helyére, így lesz folytatólagos a csillagunk és nem látszik többé, melyik cikkely volt az elsö

Boldogságos bütykölést kívánok és sok örömet a csillagjaitokhoz!

2010. december 16., csütörtök

Téli vers/ Rilke Advent


Es treibt der Wind im Winterwalde
die Flockenherde wie ein Hirt
und manche Tanne ahnt wie balde
sie fromm und lichterheilig wird;
und lauscht hinaus. Den weißen Wegen
streckt sie die Zweige hin - bereit
und wehrt dem Wind und wächst entgegen
der einen Nacht der Herrlichkeit.


Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye-
szelet fog- készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.

Rainer Maria Rilke
Fordította Fodor András

Hancusunknak kell megtanulnia ezt a verset németül. Szerintem vele tartok - magyarul!

2010. december 13., hétfő

Advent

Az alábbi írást valamikor úgy 25 éve követtem el, most újraolvasva egy szót sem javítottam benne. Különös érzés volt kamasz önmagammal a találkozás. Szeretettel nyújtom át Nektek!


Advent

Borongós, szomorú decemberi délután. Csenge megállt az emberekkel zsúfolásig megtelt téren és várt. Figyelte a mellette elzúduló tömeget. Mindenki sietett valahova, taszigálták egymást, az aluljáróból özönlött a sok ideges, fáradt ember. Néhányan megálltak egy könyvárus elött, páran újságot vásároltak, kapkodva válogattak a kipakolt holmik között, majd újra elvegyültek az emberáradatban.
A kislány azonban türelmesen álldogállt. Nem sietett. Ùgy érezte, nem szabad megsértenie ezt a hangulalot. Szinte bármelyik pillanatban eleredhet a hó, felidézve a régi karácsonyok illatát, a nagy várakozás döbbenetes titkát. Páran nekisodródtak, ezért egy virágláda mellé húzódott. A szürke betonkockában csupasz föld volt, néhány elhasznált villamosjegy, cigarettacsikk. Nyoma sem volt a friss virágoknak, amik nyáron díszítették.
Csenge nézte az embereket. Munkások, csomagokkal megrakott asszonyok, aktatáskás férfiak siettek el, némelyiket elnylte az aluljáró, sokat a zsúfolt autóbuszok vittek otthonuk felé. Meglepö volt a sok lödörgö, beszélgetö fiatal. Ùgy tünt, idötlenek, Csenge sajnálta öket. Ez nem az ö várakozása volt, csupán idötöltés. A drága percek pazarlása. Üres, kiégett arcokat látott, drága, divatos ruhák felett. Eröltetett mosolyokat, túljátszott gesztusokat.
Hirtelen összerezzent. A mellette álló standon egyzsrecsak feharsant egy megnetofon. Réges-régi karácsonyi dallamot bömbölt a tömeg felé. A kedves hangok most durvák, eröszakosak voltak, a kislány csalódottan indult el, szemben az áradó emberekkel. Messzebb érve halkan dúdolni kezdte a dalt, újra elfogta a csendes várakozás hangulata.
Elsétált egy kivilágított áruház elött. Az ajtó két oldalán feldíszített fenyök álltak, beljebb egy szánalmas Mikulás próbálta a nyügös gyerekhadat szórakoztatni. Nekik már nem a Kisjézus hozza az ajándékokat – gondolta Csenge. Eszébe jutottak az izgalommal és kérdésekkel teli régi karácsonyok s lassan továbbsétált. Egyre hidegebb szél támadt, s mintha maga sem gondolná komolyan, egy-egy hópihe is eltáncolt a kislány kipirult arca elött. Mire a Metró aluljáróhoz ért, a hó már látható csík volt az út peremén.
Az aluljáróban a huzat összekócolta a haját és a fülledt kocsiban kigombolta a kabátja felsö gombját. Mialatt a buszhoz igyekezett, meglátta a virágos nénit. Szegény, mindig itt álldogált, hol pár kókadt rózsával, tavaszon hóvirágot árult, ilyenkor télen pedig fenyögallyat és fagyöngyöt. Reggeltöl estig itt vár, szinte idötlenül, látszott, senki nem várja haza.
Csenge megállt és vett egy csokrot. Tétovázott, melyiket válassza, végül a fehérek közül vett ki egyet. Lassan szállt fel a buszra, majdnem üres volt még. Odakinnt egyre inkább szakadt a hó. Összefüggö fehér takaró borította a járdát s az utat, csak aza autók hagytak maguk után két fekete csíkot. A kislány elgondolkodott, úgy érezte, mennyivel szebb lenne, ha szánon repülhetne. Mire leszállt a buszról, már sehol sem látszott az aszfalt. Boldogan rugdosta csizmája orrával a havat. Mellette egy férfi futott el, pórázon vezetve egy viháncoló kutyát, ez néha belehemperedett a hóba, majd megrázva magát tovaábbrohant. Csenge elmosolyodott. Egy édesanya jött szembe két kicsivel. A gyerekek boldogan hancúroztak, hógolyókat gyúrtak, topogtak, s vidáman ütögették össze a mancsukat. Sapkájukon mókásan röpködtek a pomponok. Egy idös pár lassan csoszogott elöre a csúszós úton. A halvány lámpafényben látszott: arcuk kipirult, szemük vidáman csillog.
A hópelyhek kavarogtak, táncoltak a már teljesen besötétedett égböl. Az autók lassan, szinte hang nélkül suhantak az úton, a hazatérö emberek is megfontoltan lépkedtek útjukon. Megszelídült a világ.
A hóesés megszelidítette a rohanást, a türelmetlenséget, az utcazajt.
Békesség hullott a földre.
Csenge csöndesen lépdelt hazafelé. Otthon majd meggyújtja a koszorún a három gyertyát és hálát ad a délutánért. Elmeséli mi mindent látott, hallott, érzett, gondolt.
Ès Jézus idén is megérkezik Betlehembe.
Hiszen vannak, akik várják!

2010. november 30., kedd

Szeretethimnusz karácsonykor II.

Már tavaly is beírtam, de nem lehet elég sokszor. Legalábbis, ami engem illet, hajlamos vagyok bepörögni, elszállni a terveimmel, kicsit tovább és még tovább húzni, nyúzni, hátha még egy programmal, dísszel, vendégséggel, ajándékkal, bármivel több belefér...

Karácsonyi szeretethimnusz (Az 1Kor 13 karácsonyi változata)

Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő, vagy cukrász. Ha a szegény-konyhán segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket zengek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem.
Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értettem meg,miről is szól a karácsony.
A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje.A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát. A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is.A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van. A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni. A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni. A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. A videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak.
De a szeretet ajándéka megmarad.


Sapkás :O)


2010. november 28., vasárnap

Advent



Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat.
Ne haragudj ránk, Urunk,
és ne emlékezzél többé gonoszságunkra;
íme, elhagyatottá lőn a Szentek városa,
pusztasággá Sion,
és árván maradt Jeruzsálem,
a te szentségednek és dicsőségednek lakóháza,
ahol atyáink téged dicsőítettek.

Vétkeztünk, s mint a tisztátalanok olyanná lettünk,
mint a falevelek, földre hulltunk,
Íme, gonoszságaink, mint a szélvész elsodornak minket;
elrejtetted előlünk arcodat,
és önnön gonoszságunk markába adtál minket.

Lásd meg, Urunk, a te néped sanyarúságát,
és küldd el az Eljövendőt.
Küldd el a Bárányt,
a földkerekség Urát,
küldd el a kősivatagból Sion leányának hegyéhez,
hogy elvegye rólunk fogságunk igáját.

Vigasztalódjál, vigasztalódjál én népem!
Hamar eljő üdvösséged.
Miért merülsz a gyászba?
Miért fog el ismét a fájdalom?
Ne félj már!
Megmentelek téged,
mert én vagyok a te Urad és Istened,
Izrael Szentje, a te Megváltód.