Gaisberg - a mi hegyünk

 Stephan évek óta szaladgál a hegyre fel- én pedig évek óta mehetek érte, mert lejönni már nem szeret. Végre megszületett bennem az ötlet, hogy az idöt hogyan lehetne hasznosan és kellemesen kihasználni. Amíg ö kaptat a hegyre felfele, én a hegy 4/5-nél levö körgyürün - 5,4 km - megyek körbe. A terv remekül bevált, mutatom a képeket.

Pókhálók az esti harmattal.

Ez a Nockstein, erröl az oldalról még sosem láttam. 

Az utolsó kép a város, naplementében. Gyönyörü kilátót építettek erre az oldalra, a kilátás páratlanul szép. 

Angyal

Angyali élményem volt és hogy megmaradjon, még gyorsan leírom, hogy késöbb is pontosan emlékezhessek rá.

Stephan tegnap donorszerveket vitt egy másik kollégával Kölnbe és Düsseldorfba. Délután 3-kor indultak és mivel az utak üresek és kékjelzéssel haladtak, öt óra alatt célhoz is értek. 10 óra körül beszéltünk, hogy indulnak vissza és ha hazaért, küld egy sms-t, hogy tudjam minden rendben volt.

Mielött aludni mentem, kértem az örangyalom, hogy mivel nekem most nincs szükségem rá, tartson Stephannal és vigyázzon rá, hozza öt épségben haza.

Hajnali 3.40-kor ébredtem, néztem a telefonom, nem volt rajta üzenet. Küldtem Stephannak egy sms-t, hogy merre járnak, ö azonnal visszaírt, hogy elhagyták Münchent, még 110 km van hátra. Ùjra aludni próbáltam, de kattogott a fejem, nem jött álom a szememre. Már ott tartottam, hogy felkelek és elkezdem megpucolni a spenótot a gombóchoz, amikor hallottam, hogy nyílik a ház központi ajtaja és a nyitott ablak elött láttam, ahogy Stephan jön a mi ajtónkoz. Piros mentös nadrág volt rajta és fekete máltais póló. Egy lapos dobozt hozott a kezében. Gyorsan elkezdtem összepakolni magam mellett az ágyat, hogyha jön, le tudjon feküdni. (Mióta nem alszik itthon, teli van pakolva a helye zsepikkel, könyvekkel, a telefonommal) De egyszercsak bevillant, hogy ö most nem fog bejönni és velem aludni, hiszen mi karanténban vagyunk. Ebben a pillanatban pittyent a telefonom és érkezett a hír Stephantól, hogy megérkeztek. 4.48-kor. Az ablakok persze csukva voltak. A hazatérö angyalom egy másodperccel volt csak gyorsabb.  Hála neki!

Nö a feszkó #Maradjotthon

A Gyermek ma kiakadt. Délután nekem esett, hogy én mit csinálok egész nap? Mert szerinte semmit. Nos, látványos dolgot tényleg nem tettem. Voltam sétálni az ebbel, készült négy fönek ebéd, mostam egy gépnyit is, összeraktunk Judittal egy óvodai foglalkozást kb 2 óra alatt, beszéltem kb 5-6 emberrel hosszabban. Pihentem is délután, igen. Hozzám képest a Gyermek rendesen be van fogva. Ma már ott tartottam, hogy felhívom az igazgatóját, aki kedves ismerös és elbeszélgetek vele. Hátha megregulázza a tanárait. Aztán Juli kérésére végiggondoltam, tényleg nem lenne jobb, ha ráérnének... A barátnök feszkóit pedig nem tudom átvenni töle. Szegény, csak abban reménykedem, hogy nem fog bekattanni. Megvolt a mai sírás is, pedig mindig végiggondolom, hogy mennyire nincs rá okom. Most nincs.

Böjte Csaba Atya végrendeletet írt. Vajon ennek mikor jön el az ideje?

Szeretlek Benneteket! 

Vasárnap is #Maradjotthon

Nem akármilyen vasárnapon vagyunk túl. A mi családunk, ami nem egy konzervatív család - vasárnap a pihenésé, rántotthusi, sültkrumpli - hanem sokszor vagyunk szanaszét, kinek, milyen dolga van, de ez a mai, a karanténhelyzetünkkel persze egészen más lett. Nagyon boldoggá tesz, hogy minden szeparáltság ellenére, Sophieval is sikerült találkoznunk - ö vitte ma az ügyeletes mentösök ebédjét Elsbethenböl a központba és megbeszéltünk egy röprandit a sarkon. Olyan jó volt látni, hogy jól van, egészséges, hogy van. Stephan délben ugrott be - futás közben, Hannah pedig jött és elvitte Tammiet. Na ez a rész nekem nem annyira tetszett, szegényt délután óta egyikünk se simogatta meg, de holnaptól újra lehet nyúzni. Utálom az érzést, hogy a vírusok itt lehetnek a nappalinkban, a konyhánkban, bármerre. Holnap nagytakarítást tervezek, ágynemücsere, törölközök, fürdö fertötlenítés. Túlságosan lazán veszem a dolgokat. Most pedig megyek én is aludni, a délutáni pihenö ellenére fáradt vagyok, talán a stressz teszi.
Mai pozitív: Juliával együtt néztük Pál Feri atya miséjét, nagyon megnyugtató volt.

Ìme, a szabályok, amiket nem tartunk be :(

Az utolsó látogatós nap #Maradjotthon!

A mai nap alpjában véve nagyon kedves, napsütéses, kedélyes nap volt. Csak a végére romlott el, de akkorra is csak annyira, hogy mégsem. A következményeit azonban viselnünk kell.

Annyi történt, hogy Micó ma eljött, elvitt egy pár játékot és a palántákat, amiket kiástam nekik. Aztán megjött Melinda is, Márkkal, aki persze beszaladt a teraszra, mert játszani akart a többi holmival. Itt már kicsit türelmetlen voltam, de aztán végül mindenki elment. Közben kiderült,  hogy a virágosnál ingyen van virág, Micó volt annyira tündér, hogy fordult egyet nekem, aztán beestek Èviék is és hoztak még virágot, meg palacsintát.  Aztán megjöttek Sophie és Stephan, a többiekkel ellentétben ök bejöttek és leültek kávézni. Amíg beszélgettünk megjelent Veronika, aki hozott nekem egy paradicsomtövet. Tünde a kutyával már nem is jött a közelembe, a kerítésen át beszélgettünk. Ami kiverte a biztosítékot, az Alex volt, negyedmagával jöttek a kutyáért. Ès közben a rettenetes hír, Gernotnak valószínüleg fertözése van!!! Hát megérkezett!!! Itt van köztünk!!!

Itt nálunk egy fél iskolai osztály megfordult a délután, mi pedig állítólag szeparáljuk magunkat. A hozott holmik mindeféle óvatosság nélkül landoltak a hütöben, asztalon, fiókban, a virágok a teraszon, a palacsinta elfogyott. Na nem. EZT ÌGY NEM LEHET FOLYTATNI.

Holnaptól új játékszabályok lesznek, senki se be, se ki, a kutya többet nem megy sehova, a bejövö holmikat kesztyüvel, fertötlenítve hozzuk be, csomagolás nélkül. Julia pedig csak akkor lehet kint, ha tényleg senki nincs a közelben. Még a felsö szomszéd gyerekek sem. Ès ha már most megbetegszik, nem bocsátom meg magamnak egy életen át.

Lapozzunk. Gernot mégis negatív lett, ez most derült ki egy órája. Hála Istennek!!!

Ami pozitív volt, az a zumbaóra, mit Aliz tartott nekünk, dacolva térrel-idövel-technikával.  Ès hogy nagyjából kész a terasz, kert. Holnapra elromlik az idö, ennyit legalább elötte meg tudtam csinálni. Holnaptól pedig a belsö feladatok jönnek.

Ès várakozunk.

Hogy a vírus meg ne kapaszkodhasson, fertötlenítünk. Egészségünkre!

Amikor csend van... #Maradjotthon!

A mai nap bölcsessége: a rossz is lehet jó. De attól még rossz.

Egy majdnem tökéletes nap #Maradjotthon!

Ugye, nem kell magyarázni, miért csak majdnem tökéltes volt ez a nap? Itt lennének a többi Molnárkák, nem lógna a fejünk felett a bizonytalanság, ha tudnám, hogy merre leszünk mindannyian 2 hónap múlva, ha Anyukám egy lakatlan szigeten lenne, ha, ha, ha....

Lassan kialakul egy majdnem normálisnak mondható napi rutin, Julia tanul, mint egy gép. Ma még futni is volt Tammieval, söt a Napra is sikerült kiimádkoznom. Èn mióta itt vagyunk bezárva, még egy pillanatig nem unatkoztam, hosszú to-do-listám van és csak attól rettegek, hogy minnél több idönk maradjon erre. Aki idöt nyer, életet nyer, mondta Ili barátnöm, és most a saját börömön érzem, mennyire igaza volt.

A kertem egy katasztrófa. Nem is tudom, hogyan tudnám rendbehozni, ha nem lenne ez a kényszerszünet. Ma jó 2 órát kapirgáltam kint és igazából csak az ovi miatt hagytam abba. Ami viszont katasztrofálisan sikerült. A drága gyerekek ennek ellenére nagyon élvezték. Muszáj valami megoldást találnunk arra, hogy mindenki egyszerre lehessen jelen, most ezen dolgozunk.

Anyósomékkal is beszéltünk, ma lettek 50 éves házasok. Többé-kevésbbé van elképzelésem róla, hogy mennyi 50 év. Sok. Ès szemmel láthatóan boldogok. Remélem, és imádkozom érte, hogy még sokáig azok legyenek, szerencsére náluk már kijárási tilalom van, ülnek a fenekükön.

A nap öröme volt még, hogy belefutottam a ferencesek online miséjébe. Nagyon megnyugtató érzés volt, holnap is megpróbálok idöben leülni. Pedig ma már jobban ment a virtuális böjt. Ezt találtam ki ugyanis, hiszen ez esik a legjobban a nehezemre. Holnap újra nekirugaszkodom...

Ìgy nézett ki a mai óvodai foglalkozás. Mekkora csivitelés volt, de milyen jó újra látni öket!!!

Elsö nap a vesztegzárban #Maradjotthon!

A mai nap olyan volt, mint egy parttalan folyó.

El is határoztam,  hogy ez így tovább nem mehet. Kíváncsi lennék, hogy a gyerkek, akiknek most nincs meghatározott iskolai idöbeosztásuk vajon hogyan birkóznak meg ezzel a problémával, hiszen nekem felnöttnek sem sikerült.

Voltak reggeli terveim, nagyjából - mondom nagyjából sikerült is öket megvalósítani, de iszonyatos küzdelmek árán. A lakás kiporszívózva, felmosva, a kutya megfürösztve, a fürdö rendbetéve. Ettünk is, mostam 3 gépnyit, de ennyi. Volt hosszabb telefonbeszélgetés - Dominika megnyugtatott, hogy a kutyának tényleg az oltás fáj és emiatt sír, ha hozzáérünk, majd elmúlik. Vele felidéztük, hogy rajta kívül még kettö barátnönk asztmás, értük is nagyon aggódom. Ilyenkor érzem, de csakis ilyenkor, hogy mekkora teher, hogy ennyi kedves barátunk van. Lehet sokmindenkiért aggódni. Az ember hogy hív fel ilyen embereket?
- Halló, gondoltam elbúcsúzom. Lehet, hogy többet nem látjuk egymást. Szerettelek, hiányozni fogsz?

Rémes.

A bizonytalanság szépen csendben itt motoszkál a fejemben. Ki? Mikor? Mennyire?

Ma sikerült megint sírnom. A Facén hirdették, hogy este hatkor mindenki álljon ki az ablakába és tapsoljon azokért, akik "kint" azért dolgoznak, hogy mi "bent" maradhassunk.   Èn ezt posztoltam:

Az én 20 évesem mentözik. A férjem is. A nagylányom ápolónö. Èn fogok a leghangosabban tapsolni, hogy hallják, akárhol is vannak. Mert itthonról el kellett költözniük a kicsi és énmiattam. Tapsoljatok!!!!

25-en reagáltak rá. Ennyi ember legalább elgondolkodott rajta. 

A jó hír, hogy Stephanék jól vannak. Hannah ma mentözött, de unatkoztak. Holnap mindketten együtt lesznek, kíváncsi vagyok, hogy fogják bírni, de Sophie is szerencsére meglátogatja öket. Hosszú csetelésekre számítok. Ez szinte az egyik remek dolog, ami feldob, amikor látom az enyémeket, mégha csak együtt fözünk is...

A drága Ria ma meglátogatott, hozott olvasnivalót és egy új nyulat. Az ablakon át beszélgettünk, Istvánnak külön hála, hogy a 3 perc alatt még a kertemhez is volt szeme és megdicsérte!

Sophieka föz

Sophie nagy örömömre nagyon szeret fözni. Vannak már saját kreálmányai is, de annak örülök a legjobban, hogy a Konyhaboszira is sokszor ellátogat. Máris úgy érzem, nem csináltam hiába, szellemi örökségül hagyhatom a lányimra és majd az unokáimra. A karantén idejére - nagyon okosan - heti menütervet készített. Íme: 

Philipp nagyon szerencsés srác, minden este meleg étel várja!

A második nulladik nap #Maradjotthon!

Amit még tegnap nem tudtam biztosra,  hogy Stephan az éjszakai mentös müszak után még ma haza fog jönni. Ìgy az igazi új életünk csak holnaptól indul. Reggel hat elött ébredtem, éreztem, hogy jön haza. Aztán elbúcsúztunk egymástól. Ilyenkor derül ki számomra, hogy a megszokás mekkora nagy úr és a különleges helyzetekben derül ki, mennyire szeretem ezt a férfit. Reggeli után elment dolgozni, Hannah és Julia pedig egész nap segítettek összecsomagolni. Mit visz magával egy ember, ha nem tudja, mennyi idöre megy el???

Délutánra már elszakadt a húr, Hannah nyakában sírtam.
- Nagyon fogsz nekem hiányozni!
- De Mami, már máskor is mentem el hosszabb idöre!
- Igen, de nekem akkor is nagyon hiányoztál!!!
A végén kétszer kellett fordulni az autóval. Vittek magukkal abroszt, tévét, lekvárt, több tucat egyenruhát, sportszereket és füszereket. Egy cserép petrezselymet Stephan nagy boldogan csapta a kupac tetejére.

A szomszédok nem értették a nagy rámolást. Alaposan elmagyaráztuk nekik a helyzetet. Szerintem még most sem értik. Mondjuk ésszel én sem tudom felfogni ezt az áldozatot se Hannahtól, sem Stephantól. Aztán persze mégis. Ès mindenki mosolyog. De az utolsó pillanatban Stephan nagyon sokáig tartott a karjaiban.

* * * * * * * * *

Este nagy telefonkonferenciát tartottunk. Elöször csak mi négyen, a számüzöttek megmutatták az új irodát. Hát, mit mondjak, alaposan felforgatták, de a körülményekhez képest nagyon rendben van. Aztán bekapcsoltuk Omát is, aki alaposan meglepödött. Igaz, neki nem kellett hosszasan magyarázni. Èrti.

Ez a konferenciahívás nagyon nagy segítség lesz nekünk a következö hetek - hónapok alatt. Amikor látod a másikat, esetleg többen is vagytok, hirtelen eltünnek a távolságok, szinte mintha minden rendben lenne. Persze nincs.

Este még rácsatlakoztam egy imára Taizéböl, teregettünk, könyvet olvastunk Juliával és megbeszéltük, hogy a királyi többesröl - amit pár napja kezdtem el használni kettönre értve - Julia szerint azonnal le kell szoknom.
- Mami, nem megfürdetjük a kutyát, hanem majd te megfürdeted. Ès a fürdöszobát se fogjuk kitakarítani.
Tja, már nem kisgyerek többé az én kisbabám!

Az állatorvos házfalán már tavasz van.

Krízishelyzetben

Krízis. Görög eredetű szó, amelynek kettős jelentése nagyon szépen tükrözi, hogyan is kap helyet az életünkben: a krízis egyben válság, és a változás lehetősége is. Nincs olyan ember, aki ne élné át élete során valamely formáját; fordulatokkal, nehézségekkel, betegségekkel időről időre mindannyian szembenézünk. Az igazán fontos azonban nem az, ami történik velünk, hanem az, hogy mi hogyan válaszolunk rá.

A krízis definícióját (a pszichológia szemszögéből) Gerald Caplan írta le, 1964-ben. Caplan szerint a krízis olyan, lélektanilag kritikus állapot, amelyben a személy számára kitüntetett fontosságú a helyzet, minden figyelme, erőfeszítése arra irányul, kénytelen vele szembenézni, és nem képes a szokásos problémamegoldó eszközeivel kezelni azt. Talán a fogalomnak ez az utolsó mondata ragadja meg leginkább sokak számára a krízis lényegét: a tehetetlenség, eszköztelenség gyakori érzését.

Mi segíthet?

“Nem számít, ki vagy, mennyit keresel, mennyire betonbiztosnak tűnik a világod, a kríziseket nem lehet elkerülni” – írja az amerikai pszichoterapeuta, Amy Morin. “Az egyetlen, amit megválaszthatsz az az, hogy hogyan reagálsz rájuk.”

Akár betegségről, akár munkahelyi vagy párkapcsolati válságról van szó, Morin szerint jó néhány olyan lépés van, amit krízis esetén megtehetünk, hogy megőrizzük az erőnket, és ami segíthet, hogy kicsivel talán könnyebben átvészeljük a nehéz időszakot. Fontos azonban megjegyezni:

egy krízis soha nem arról szól, hogy megmutassuk a világnak, vagy éppen magunknak, mennyire erősek vagyunk. Erősnek maradni egy krízis során a legtöbbször azt jelenti, hogy ha lehetőségünk van rá, igyekszünk aktívan tenni azért, hogy (akár egyedül, akár a szeretteink, barátaink, vagy éppen szakember támogatásával dolgozunk ezen) komolyabb sérülések nélkül kerülhessünk ki belőle.

Ebben Amy Morin szerint az alábbi módszerek lehetnek a segítségünkre:

1. Nézz szembe a valósággal.

A szakértő szerint a rossz hírekkel szembesülve sokan nyomban azon kezdünk rágódni, hogyan és miért történhetett ez éppen most, és éppen velünk. Azzal azonban, ha túl sokat aggódunk azon, mennyire nem “fair” az egész helyzet, a tényeken nem változtatunk, csupán értékes erőforrásokat veszíthetünk.

“Elfogadni a helyzetet nem azt jelenti, hogy egyetértünk vele, vagy hogy rendben van, hogy így történt”

– hangsúlyozza Morin. “De pozitív irányba csak akkor léphetünk tovább belőle, ha szembenézünk azzal, hogy ez bizony a valóság.”

2. Ne most akarj megerősödni!

“Ha egy krízis kellős közepén szeretnénk lelkileg megerősödni, az körülbelül annyit ér, mint ha közvetlenül azelőtt kezdenénk súlyzózni, hogy fel kell emelnünk egy nagy és nehéz dobozt” – vallja a pszichoterapeuta.

Ebben az időszakban a szakember szerint nem az újabb erőforrások kiépítésén kell hogy legyen a hangsúly, hanem sokkal inkább a meglévő erőink mozgósításán, ezért elsősorban az a fontos, hogy ehhez találjunk megfelelő eszközöket.

3. Keress támaszt!

A társas támogatás életünk szinte minden nehézségében felbecsülhetetlen értékű segítséget jelenthet. Ne féljünk a családunk, barátaink segítségét kérni, és nyíltan elmondani nekik, mire lenne pontosan szükségünk, kérdezni, és őszintén felelni nekik.

4. Ne feledkezz meg az öngondoskodásról!

Egy krízis során arról a legkönnyebb megfeledkezni, hogy megfelelően gondoskodjunk magunkról, még olyan alapvető szinten is, mint például az evés vagy az alvás.

“Tegyünk olykor egy rövid sétát, igyekezzünk egészségesen táplálkozni még akkor is, ha kevés az időnk, és ne feledkezzünk meg a pihenésről, bármilyen nehéz is” – javasolja Morin.

5. Adj baráti tanácsot – magadnak.

A krízis gyakori jellemzője, hogy nehéz döntéseket kell meghoznunk viszonylag rövid idő alatt.

Akkor, amikor érzelmileg egyébként is megterhelő helyzetben vagyunk, egy hasonló kaliberű döntést  – mint például hogy milyen orvosi kezelést válasszunk, vagy éppen hová költözzünk szükség esetén – megfontoltan végiggondolni szinte lehetetlen feladatnak tűnik.

A szakértő szerint ezen az érzelmi terhelésen könnyíthetünk egy kicsit azzal, hogy elképzeljük, milyen tanácsot adnánk hasonló helyzetben a legjobb barátunknak. Gondoljuk végig, mit javasolnánk neki – így könnyebben megtalálhatjuk a választ a saját helyzetünkre is.

6. Keress egy mondatot, ami erőt ad!

“Gondolj ki egy olyan mondatot, ami megerősít, ha szükséged van rá, és ismételd el magadban, amilyen gyakran csak szükségét érzed” – tanácsolja Morin. “Lehet például az: ‘Korábban is kerültem szembe nehéz helyzetekkel, és túléltem őket, ezt is túl fogom.’ Ez a mantra segíthet, ha úgy érzed, a gondolataid egy negatív spirálban pörögnek, egyre lejjebb és lejjebb.”

7. Állíts fel fontossági sorrendet, és írd le!

Egy krízis kellős közepén gyakran megfigyelhetjük, hogy csak kapkodunk az elintéznivalók között, és semmire sem tudunk igazán odafigyelni. Ilyenkor segíthet, ha írunk egy listát a tennivalóinkról (például feljegyezzük, mit szeretnénk megkérdezni az orvosunktól, vagy hogy ki kell nyomtatnunk néhány önéletrajzot). Így kevésbé valószínű, hogy megfeledkezünk valamiről, amit fontos (lett volna) elintéznünk.

8. Találj időt arra, hogy megéld az érzéseidet.

“Akut krízis esetén sokszor olyan gyorsan történnek a dolgok, hogy végiggondolni sem marad időnk, mit is érzünk pontosan. Ha tehetjük, próbáljunk figyelni az érzelmeinkre” – figyelmeztet a szakértő.

“Ha a krízis idején nem is jut rá alkalmunk, nagyon fontos, hogy legalább később szánjunk időt arra, hogy megpróbáljuk feldolgozni a gyakran fájdalmas érzelmeket – ez ugyanis a gyógyulási folyamat elengedhetetlen része.”

9. Fókuszálj a kis lépésekre!

A tehetetlenség bénító érzése gyakran abból fakad, hogy a krízis során olyan problémákkal nézünk szembe, amelykben az eddigi megoldási stratégiáink nem bizonyulnak elégségesnek, vagy – mondjuk ki – teljesen csődöt mondanak. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy ne “dobjuk be a gyeplőt”; ehelyett próbáljuk meg kisebb lépésekre bontani a feladatot, ami előttünk tornyosul.

“Akár egy hozzátartozód személyes tárgyai között kell rendet tenned a szeretted halála után, akár egészségügyi okból diétába kezdened, mindig találj valamit, amin már ma elkezdhetsz dolgozni – mindegy, milyen kicsi a lépés” – javasolja a pszichoterapeuta.

10. Csinálj valami megszokottat!

A krízisek idején úgy érezhetjük, az egész világunk a feje tetejére állt: a megszokott mindennapok helyett hirtelen egy kórházi ágy mellett aggódva találjuk magunkat, vagy éppen reggeltől estig állásokra jelentkezünk, esetleg a holmijainkat csomagoljuk, hogy elköltözzünk a társunkkal közös otthonunkból.

Az, ha ilyenkor is igyekszünk visszacsempészni a napi rutinunkba valami apróságot a megszokott hétköznapjainkból, sokat segíthet abban, hogy ne érezzük úgy, teljesen kicsúszott a kezünkből az irányítás.

“Nézz meg egy részt lefekvés előtt a kedvenc sorozatodból, vagy tegyél egy sétát reggel, munka előtt, ha egyébként is így indult a napod” – tanácsolja Amy Morin.

“Keresd meg azt a dolgot, ami biztonságérzetet nyújt, amitől úgy érzed, az életed valahol a megszokott medrében folyik tovább.”

Túl-élni

Betegség, haláleset, válás, szakítás, kirúgás – a krízis számos formát ölthet, de mindig két arca van: válság és változás. Ez a változás nem mindig jó, és – bár ez is megtörténhet – az sem mindig száz százalékig biztos, hogy a krízis elmúltával úgy érezzük, megerősödve keveredtünk ki belőle. A hangsúly azonban a krízis idején elsősorban nem a fejlődésen van, hanem ezen a bizonyos kikeveredésen, a “túl-élésen”; azon, hogy miután megtaláltuk azokat a kapaszkodókat, amelyek átsegíthetnek a nehezén, mihez kezdünk a krízis végén.

Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma krízis, és gyógyulás sem. Sokszor nem tudhatjuk biztosan, ránk mi vár, mivel kell majd megküzdenünk a sötét fellegek elvonultával. Egyvalami azonban biztos: azért fontos, hogy a krízis során megpróbáljunk a felszínen maradni, akár a fent felsorolt kapaszkodók egyikének (vagy mindegyikének) a segítségével, mert szükségünk lesz majd az erőnkre, hogy a hullámok lecsendesülése után kijuthassunk a biztonságot jelentő partra.

Forrás: Itt

A nulladik nap #Maradjotthon

A mai nap komoly és megváltozhatatlan döntést hoztunk. Julia gyógyszeres kezelése miatt mi ketten önkéntes vesztegzárba vonulunk és hogy ezt megtehessük, Stephan és Hannah kiköltöznek itthonról. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen Sophie lakása mellett itt van még nekünk az iroda, ahol Hancusnak saját szobája lesz, Stephannak pedig ott lesz a munkaszoba, ahova ma egy ágyat is elhoztak Sophie pincéjéböl. Délután sikerült egy mosógépet is vennünk, házhoz hozták, beszerelték - vasárnap ide, vagy oda. Holnap lesz a nagy átköltözés - rettegek töle, de erösnek kell maradnom. Már gondolatban összekészítettem nekik a legfontosabbakat - hiszen ha egyszer elmentek, nem jöhetnek vissza. A kapcsolattartás a telefon, messenger, e-mail és maximum az ablakon át való integetés lesz, mindaddig, amíg a kijárást nem korlátozzák. Bár gyanítom, hogy ök ketten a vöröskereszt mentös egyenruhájukban bármikor, bárhova el fognak tudni jutni. Hannah holnap még szabad, kedden pedig újra szolgálatban lesz, Stephan ma éjszakás, szívböl remélem, hogy nem ma éjjel fogják megfertözni, hiszen holnap reggel még hazajönne összepakolni. Idöközben próbálok itthon a jó hangulatot nem tönkretenni, ma volt egy kis vidámság Julia szobájában, így fog remélem elaludni. Holnap pedig az elsö napunk....

A képen az elsö itthonsütött kenyerünk, amit holnap a két számüzött visz magával.

Lourdes 2017

Kedvesek! Aki csodálkozik, hogy milyen régen nem írtam már ide, igaza van. Sajnálom, hogy hanyagolom a blogot, de annyi minden más foglalkoztat mostanában. 

A múlt hétvégén azonban Lourdes-ban jártunk és ez akkora élmény volt, hogy muszáj megörökítenem. 

Pontosan 23 évvel ezelött Lourdes-ban találkoztam elöször Stephannal, három évre rá, két héttel az esküvönk elött is jártunk ott és így, most a huszadik évfordulónk elött jó ötletnek tünt, hogy újra elllátogassunk erre a csodálatos helyre. 

Kivételesen nem munkásként, hanem zarándokként érekztünk, így kevesebb felelösség és sokkal nagyobb szabadság jutott nekünk. Csodálatos idö, több, mint 7000 máltai a világ minden tájáról, rengeteg ismerös és barát várt minket. 

Indulás Salzburgból:

Ìme, a kora hajnali bazilika:

A bazilika belülröl

A Rosarium teteje az arany koronával és a háttérben az erödítmény

 A bazilika teraszáról igy fest a Grotta (barlang, ahol megjelent a Szüzanya):

 A folyó túloldalán ezrével égnek az áldozati gyertyák:

A földalatti bazilikába 25.000 ember fér be egyszerre

 Stephan nemzetközi megbeszélése a nyári táborról.

 Este, a fáklyás körmenet után még rengeteg ember imádkozik a Grotta elött.

 Ès végül az ifjú pár:

Ima

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!



Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

(Képek: wide-wallpapers.com, bluntmoms.com)
Az imát a 777blog.hu-n találtam.

Tavasz, hol maradsz???

 Ma reggel arra ébredtünk, hogy hótakaró borít mindent és megállás nélkül szakad még mindig. Egész délelött esett, majd délben kisütött a Nap. Mivel a múlt héten igazán szép idö volt, így sok virág kibújt már, a hóvirágok majd mind elvirágoztak, a tözikék utolja virít, igazán csak a hunyorok bírják még, bár lassan ébredeznek a kankalinok és pár halványsárga nárcisz is kikandikált már. Most mindent hó borít, még pár nap haladékot kaptak a kis virágaim a téli álomhoz. Be kell vallanom, én már türelmetlen vagyok.

 Tegnapelött felhoztam a pincéböl a leandereket, újrafrizíroztam a fikuszt, rendet tettem  vetömagok között és pár napja elvetettem a paradicsom magokat is. Most vettem észre, hogy semmilyen tök, illetve cukkini mag sincs itthon, ezeket még gyorsan be kell szerezni, hiszen a terményeink nagy része belölük áll. Ahogy elolvad a hó, igyekszem elvetni a borsót és a galambbegysalátát.

 Még a szölöt és a málnát is meg kell metszeni. Ettöl a munkától valahogy húzódozom, nem vagyok benne biztos, hogy nem fogom öket meggyilkolni. :O)

Szóval kedves Tavasz, húzz bele! Türelmetlenül várlak!!!

Képek: Pinterest

Ezeket kérem számodra:

Ezeket kérem számodra:

Nem azt, hogy soha ne érjen szenvedés,

sem, hogy elkerüljenek a feladatok.

Még azt sem kérem, hogy utadat rózsák szegjék,

és hogy könny soha ne csurogjon végig az arcodon,

vagy hogy soha ne tapasztald meg, mi a fájdalom.

Mindezt nem kívánom neked.

Ha így lenne, a könnyek nem tudnának

új felismerésekhez elvezetni,

a fájdalom nem ötvözne nemesre.

Hogyan vigasztalhatna meg

a Boldogasszony és Gyermeke

mosollyal és reménységgel,

Ha nem ismered a szenvedést?

Kívánságom számodra ennél ezerszer gazdagabb.

Őrizzed lelkedben a hálát,

és a köszönet ki ne fogyjon ajkadról.

Szíved legyen telve a visszaemlékezés gazdag szépségével

arról, ami betöltötte életedet.

Azt is kívánom, hogy bátran nézz szembe

az élet feladataival és a próbákkal,

amelyeknek kitesz.

Amikor pedig súlyosnak érzed a keresztedet

és a csúcsot meredeknek, ahova az út vezet,

pontosan akkor növekedjen meg benned

a remény és a bizalom.

Ilyenkor jussanak eszedbe azok az évek,

amikor melletted volt Isten kegyelme és öröme,

és volt igaz barát, aki reményt adott.

A múlt erőt ad arra,

hogy kivárjad a vihar elmúltát

és a felhők elvonulását. Így lesz elég erő és idő,

hogy a magad hegycsúcsára feljuthass.

Barátodban az Isten Fia mosolyog rád!

Maradjon meg benned

ez a biztos tudás mindörökre,

s akkor megtalálsz mindent,

amire vágyódsz, és ami boldoggá tesz.

Legyen életutad járható, azt kérem számodra.

Fagyos dermesztő napokon

valakitől kapj mindig meleg szavakat.

Sötét éjszakáidat telihold világítsa meg,

és járható út vezessen mindig házadig,

s örök hazádig.

Ha bajban vagy, Isten ne aludjon bárkádban soha.

Oltalmazón borítsa föléd tenyerét,

és útjaid fölfelé vezessenek.

az időjárás ne legyen ellenséged,

hátszéllel járj, s a vihar ne sodorjon szakadékba.

Mire az ördög észbe kap, hogy te arra jártál,

már régen a mennyországban legyen otthonod!

Ámen 

2016-os tennivalóim...

1. DON'T GOSSIP.
“When we gossip, we “are doing what Judas did,” and “begin to tear the other person to pieces. Every time we judge our brother in our hearts or worse when we speak badly of them with others, we are murdering Christians,” Francis says. “There is no such thing as innocent slander.”

2. FINISH YOUR MEAL.
“Throwing food away is like stealing from the tables of the poor, the hungry! I encourage everyone to reflect on the problem of thrown away and wasted food to identify ways and means that, by seriously addressing this issue, are a vehicle of solidarity and sharing with the needy.”

3. MAKE TIME FOR OTHERS.
“If the Pope can find time to be kind to others, if he can pause to say thank you, if he can take a moment make someone feel appreciated, then so can I. So can we.” Fr James Martin

4. CHOOSE THE 'MORE HUMBLE' PURCHASE.
“Certainly, possessions, money, and power can give a momentary thrill, the illusion of being happy, but they end up possessing us and making us always want to have more, never satisfied. ‘Put on Christ’ in your life, place your trust in him, and you will never be disappointed!”

5. MEET THE POOR 'IN THE FLESH'.
“Hospitality in itself isn't enough. It's not enough to give a sandwich if it isn't accompanied by the possibility of learning to stand on one’s own feet. Charity that does not change the situation of the poor isn't enough.”

6. STOP JUDGING OTHERS.
“If someone is gay and seeks the Lord with good will, who am I to judge?”
“Let us not forget that hatred, envy, and pride defile our lives!”

7. BEFRIEND THOSE WHO DISAGREE.
“When leaders in various fields ask me for advice, my response is always the same: dialogue, dialogue, dialogue. It is the only way for individuals, families, and societies to grow, the only way for the life of peoples to progress, along with the culture of encounter, a culture in which all have something good to give and all can receive something good in return. Others always have something to give me, if we know how to approach them in a spirit of openness and without prejudice.”

8. MAKE COMMITMENTS, SUCH AS MARRIAGE.
“I ask you, instead, to be revolutionaries, to swim against the tide; yes, I am asking you to rebel against this culture that sees everything as temporary and that ultimately believes that you are incapable of responsibility, that you are incapable of true love. I have confidence in you and I pray for you. Have the courage ‘to swim against the tide.’ Have the courage to be happy,”

9. MAKE IT A HABIT TO 'ASK THE LORD'.
“Dear young people,” he says, “some of you may not yet know what you will do with your lives. Ask the Lord, and he will show you the way. The young Samuel kept hearing the voice of the Lord who was calling him, but he did not understand or know what to say, yet with the help of the priest Eli, in the end he answered: 'Speak, Lord, for I am listening' (cf. 1 Sam 3:1-10). You too can ask the Lord: What do you want me to do? What path am I to follow?”

10. BE HAPPY.
“Joy cannot be held at heel: it must be let go. Joy is a pilgrim virtue. It is a gift that walks, walks on the path of life, that walks with Jesus: preaching, proclaiming Jesus, proclaiming joy, lengthens and widens that path.”

Háborús... egy történet Kiss Judit Àgnestöl

2015. augusztus 28. 18:18 - kjá

Háborús

Te mit csinálsz, ha kitör a háború?
Én menekülök. Az első lövés után fölkapom a gyerekemet, húzom magam után a férjemet, és el innen az első helyre, ahol, nem lőnek. (A macska... Istenem, mi lesz a macskával?)
Nem tudom, ki fogad be és hol. Nem tudom, meddig kell bujdosnom. Lehet, hogy az első országig, ahol béke van. Lehet, hogy tovább megyek, ahol vár valaki. Az unokatesóm Nagy-Britanniában? A gyerekkori barátnőm az Államokban? Valami távoli ismerős Indiában? Dél-Amerikában?
Te mit viszel magaddal?
Én a futócipőmet, mert abban talán hosszabban bírom a gyaloglást. A túradzsekimet, mert vékony, mégis meleg, nem ázik át, egy vagyon volt akkor, mikor még béke volt, és meg tudtam venni a fizetésemből. Kevés ruhát, majd mosok valahol. Mi lesz, ha nem? De nagy csomaggal lehetetlen menekülni!
Viszem a kislányom kedvenc plüssjátékát, a gömb alakú cicát. (Istenem, hogy szerzek neki pelenkát? Tápszert?) Az irataimat, a összes készpénzt, a bankkártyámat (egyáltalán fel tudok róla venni pénzt? vagy zárolták a számlámat?), családi ékszert, aranyórát, mindent, amit pénzzé lehet tenni egy idegen országban.
A telefonomat, tabletet, laptopot, bármit, amivel elérhető a külvilág, amivel kapcsolatot tudok tartani az otthoniakkal. Talán a laptop túl nehéz, akkor csak az adataimat. Vagy azokat inkább mentsem föl a netre? A neten béke van.
Te hogy menekülsz?
És én hogy menekülök? Lesznek még repülőjáratok? Vonatok? Elmegyek valameddig autóval? busszal? Előbb-utóbb gyalogolni kell. Sátrat nem is viszek, nehéz. Hálózsákot talán. Aztán fennakad egy kerítés drótján. A hangszerem a legdrágább ingóságom, de azt is hátra kell hagynom, túl nehéz, eladni se volna egyszerű.
Gyalogolni kell, nem ismerem az utat. Egyedül próbálkozom? kalauzt keresek? embercsempészt...
Mennyi időm lesz menekülni? Lehet, hogy egy szál ruhában kell kirohannom a házból a bombák elől. Apai-anyai ágról a génjeimben van a menekülés.
Lehet,hogy útközben kirabolnak. Lehet, hogy átvernek. Lehet, hogy minden holmimmal épségben megérkezem, és lehet, hogy semmim nem marad.
Te mit remélsz egy idegen helyen?
Mondhatod, hogy nem leszel elveszett, beszélsz angolul, németül, franciául, de mit csinálsz, ha Afrikáig kell futnod vagy át a Kaukázuson, és senki nem érti, amit mondasz?
Én elveszett leszek. Már a szülővárosom határán az vagyok (talán a paraszti ősök röghöz kötöttségét hordozom).
Remélem, hogy nem bántanak majd. Hogy nem zárnak be. Hogy nem választanak el a férjemtől vagy a gyerekemtől. Hogy gondoskodnak rólam, adnak legalább egy pohár vizet, egy tányér levest, egy takarót éjszakára.
Vagy legalább nem köpnek a lábam elé, mert idegen vagyok, más a ruhám, más a nyelvem, nem eszem meg az ételeiket, és rémülten kapaszkodom az okostelefonomba egy aluljáró mélyén, az egyetlenbe, ami békebeli, civilizált önmagamra emlékeztet.

Ès itt következik az elöbbi történet németül is, a 17 éves Nagylányom fordításában. Sophie, köszönnöm!

Krieg

Was machst du, wenn der Krieg ausbricht?

Ich fliehe.

Nachdem der erste Schuss gefallen ist, schnappe ich mir meinen Mann, mein Kind und renne weg. Weg von hier, bis zu einem Ort, an dem nicht geschossen wird.

(Die Katze... Was geschieht mit der Katze?)

Ich weiß noch nicht wohin, wer uns aufnehmen wird. Ich weiß noch nicht, wie lange wir uns verstecken müssen.

Es kann sein, dass bereits das erste Land ist, in das ich komme, friedlich ist. Es kann sein, dass ich gehen muss, weit weit weg. Jemand wird auf mich warten.

Meine Cousine in Großbritannien? Meine Kindergartenfreundin in den USA? Ein ferner Bekannter in Indien? In Süd Amerika?

Was nimmst du mit? Ich meine Sportschuhe, in denen schaffe ich vielleicht den weiten Weg.

Meine Regenjacke, weil sie dünn ist, aber wind und wetterfest. Sie war viel wert, als noch Friede war, aber ich konnte sie aus meinem Gehalt bezahlen.

Wenig Kleidung, ich werde schon irgendwo waschen können. Aber was wenn nicht? Mit viel Gepäck kann man nicht fliehen.

Die Lieblingskuschelkatze meiner kleinen Tochter, ohne sie kann sie nicht einschlafen. (Wo bekomme ich für sie jedoch Windeln her? Lebensmittel?)

Das nehme ich alles mit.

Meine Papiere, alles an Bargeld, meine Bankomatkarte (funktioniert sie überhaupt noch, oder ist sie schon gesperrt worden?) Familienschmuck, meine Gold Uhr, alles, was man in einem fremden Land zu Geld machen kann.

Mein Handy, das Tablet, Laptop, nur irgendwas, womit ich den Kontakt zu den Zurückgebliebenen halten kann. Aber der Laptop ist zu schwer…

Also doch nur meine Papiere und das Handy. Internet ist wichtig, nur dort herrscht Frieden.

Was machst du, wenn der Krieg ausbricht? Und was mache ich?

Gibt es noch Flugzeuge? Züge? Kann ich mit dem Auto fahren? Mit dem Bus? Irgendwann muss ich zu Fuß gehen. Ich kann kein Zelt mitnehmen, es ist zu schwer. Vielleicht aber einen Schlafsack. Er wird irgendwo hängen bleiben. An einem Zaun, zum Beispiel.

Mein Instrument, meinen wichtigsten Gegenstand, meinen wertvollsten muss ich zurücklassen. Zu schwer, zu groß. Verkaufen kann ich es nicht mehr.

Ich muss gehen, aber ich kenne den Weg nicht.

Soll ich es alleine probieren?

Oder mir einen Anführer suchen? Einen Schlepper…?

Wieviel Zeit werde ich haben zu fliehen?

Vielleicht muss ich in Unterhose und Unterhemd hinausrennen, weil die Bomben fallen. Von meinen Vorahnen habe ich noch die Gene zum fliehen, ich habe es im Blut.

Vielleicht werden sie mich unterwegs ausrauben. Vielleicht werden sie mich betrügen. Vielleicht werde ich ankommen, wohlbehütet. Vielleicht aber auch nicht.

Was erhoffst du dir an einem fremden Ort?

Du kannst hoffen, du wirst nicht verloren sein, denn du sprichst Deutsch, Englisch und Französisch. Aber was ist, wenn du bis nach Afrika fliehen musst? Oder über den Kaukasus? Und keiner versteht, was du sagen willst?

Ich werde verloren sein. Und das schon am Ende meiner Heimatstadt. Vielleicht bin ich mit ihr verwachsen, denn ein Stück von mir wird immer hierbleiben.

Ich hoffe, sie werden dir nicht wehtun. Ich hoffe, sie sperren dich nicht ein. Ich hoffe, sie zwingen mich nicht meinen Mann zu verlassen oder meine Kinder. Ich hoffe, jemand, irgendjemand kümmert sich um mich. Nur ein Glas Wasser, ein Teller Suppe. Vielleicht bekomme ich sogar eine Decke für die Nacht.

Oder sie spucken mir wenigstens nicht vor die Füße, nur weil ich fremd bin. Weil ich andere Kleidung trage, eine andere Sprache spreche. Weil ich in der dunklen Nacht in einer Unterführung voller Angst mein Handy umklammere, das einzige, was mir von meinem schönen, glücklichen und zivilisiertem Leben geblieben ist.

 Judit Àgnes Kiss (Von Ungarisch übersetzt von Sophie Mühlmann)

 A kép szövege: Aggódunk a Szíriai háborúban maradt gyerekeinkért.