2011. augusztus 22., hétfő

Szép virágszálam!


Egyik borongós délután látogatóm érkezett. Bejelentés nélkül jött, puha talpacskáin csendesen felugrott a balkonunkra, büszkén körbejárt a lakásban, mintha mindig is itt lakott volna, majd elegánsan elhelyezkedett a balkonládában. Szerencsére a virágaim már régen megadták magukat az idei nyár hüvös-esös hatásának és kipusztultak, így kis barátunk nem sok kárt tehetett bennük. Megkínáltam egy tálka friss vízzel, amit uralkodói leereszkedéssel fogadott, pihengetett vagy fél órát, majd eltünt, olyan csendesen, ahogy érkezett. Èn visszavárom.



2 megjegyzés:

  1. Szia Zsuzska!
    Valóban cuki a cica! Egynek én is mostohaanyja vagyok,nagyon megszerettem,pedig úgy tudtam,a kutyákhoz vonzódom. Szép napot!;Erika

    VálaszTörlés

Sajnos sok megjegyzést hagyok észrevétlenül, ezért állítottam be most a jóváhagyás-módot. Remélem, így mindannyian jobban járunk!?

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.