2010. június 12., szombat

Keresztelö

Nagy megtiszteltetés ért minket Stephannal. Barátaink megkértek, legyünk a keresztszülei az egyik kislányuknak. A történet elég mókás, ugyanis a családnak van 10 (igen, tíz) gyermeke. Az elsö hatot annak idején megkeresztelték, a családtagokból futotta elég keresztszülöre. Most azonban, hogy a négy legkisebbet is meg akarták kereszteltetni, a szülök már a barátok közt keresgéltek és így jutott nekünk ez a kedves feladat. Boróka a négy kicsi közül a legnagyobb, már 4 éves, óvodás nagylány. Ez a tény a keresztelö alatt-elött többször okozott gondot, a kicsiket ugyanis vették, vitték ahova kellett, de a mi királykisasszonyunk ott indított, hogy nem akarta abbahagyni a játékot és öltözni kezdeni. Csak Apával volt hajlandó a csinos fehér ruhába bújni, de cipöt húzni már vele sem. Söt a templomba bemenni is csak Apa karjaiban, nagy rábeszélésekkel. Végül aztán, hogy dicsérjem is, igazán szépen végigülte a szertartást és ö volt az egyetlen a keresztelendök közül, aki nem aludt bele az ünnepségbe.

A még pogány Boróka:



Majd a megkeresztelt Boróka:
Az ünnepségen majd 50 résztvevö volt jelen, egy csodaszép kertben, remekül megszervezve, mindenki nagyon jól érezte magát! Mónika, Manó, nagyon szépen köszönjük!!!

3 megjegyzés:

  1. Gyönyörű keresztlányod van, és jobb keresztszülőket nem is találhattak volna nálatok!

    VálaszTörlés
  2. Plim, aranyos vagy, köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Helyes a keresztlányotok! :)

    VálaszTörlés

Sajnos sok megjegyzést hagyok észrevétlenül, ezért állítottam be most a jóváhagyás-módot. Remélem, így mindannyian jobban járunk!?