2010. december 13., hétfő

Advent

Az alábbi írást valamikor úgy 25 éve követtem el, most újraolvasva egy szót sem javítottam benne. Különös érzés volt kamasz önmagammal a találkozás. Szeretettel nyújtom át Nektek!


Advent

Borongós, szomorú decemberi délután. Csenge megállt az emberekkel zsúfolásig megtelt téren és várt. Figyelte a mellette elzúduló tömeget. Mindenki sietett valahova, taszigálták egymást, az aluljáróból özönlött a sok ideges, fáradt ember. Néhányan megálltak egy könyvárus elött, páran újságot vásároltak, kapkodva válogattak a kipakolt holmik között, majd újra elvegyültek az emberáradatban.
A kislány azonban türelmesen álldogállt. Nem sietett. Ùgy érezte, nem szabad megsértenie ezt a hangulalot. Szinte bármelyik pillanatban eleredhet a hó, felidézve a régi karácsonyok illatát, a nagy várakozás döbbenetes titkát. Páran nekisodródtak, ezért egy virágláda mellé húzódott. A szürke betonkockában csupasz föld volt, néhány elhasznált villamosjegy, cigarettacsikk. Nyoma sem volt a friss virágoknak, amik nyáron díszítették.
Csenge nézte az embereket. Munkások, csomagokkal megrakott asszonyok, aktatáskás férfiak siettek el, némelyiket elnylte az aluljáró, sokat a zsúfolt autóbuszok vittek otthonuk felé. Meglepö volt a sok lödörgö, beszélgetö fiatal. Ùgy tünt, idötlenek, Csenge sajnálta öket. Ez nem az ö várakozása volt, csupán idötöltés. A drága percek pazarlása. Üres, kiégett arcokat látott, drága, divatos ruhák felett. Eröltetett mosolyokat, túljátszott gesztusokat.
Hirtelen összerezzent. A mellette álló standon egyzsrecsak feharsant egy megnetofon. Réges-régi karácsonyi dallamot bömbölt a tömeg felé. A kedves hangok most durvák, eröszakosak voltak, a kislány csalódottan indult el, szemben az áradó emberekkel. Messzebb érve halkan dúdolni kezdte a dalt, újra elfogta a csendes várakozás hangulata.
Elsétált egy kivilágított áruház elött. Az ajtó két oldalán feldíszített fenyök álltak, beljebb egy szánalmas Mikulás próbálta a nyügös gyerekhadat szórakoztatni. Nekik már nem a Kisjézus hozza az ajándékokat – gondolta Csenge. Eszébe jutottak az izgalommal és kérdésekkel teli régi karácsonyok s lassan továbbsétált. Egyre hidegebb szél támadt, s mintha maga sem gondolná komolyan, egy-egy hópihe is eltáncolt a kislány kipirult arca elött. Mire a Metró aluljáróhoz ért, a hó már látható csík volt az út peremén.
Az aluljáróban a huzat összekócolta a haját és a fülledt kocsiban kigombolta a kabátja felsö gombját. Mialatt a buszhoz igyekezett, meglátta a virágos nénit. Szegény, mindig itt álldogált, hol pár kókadt rózsával, tavaszon hóvirágot árult, ilyenkor télen pedig fenyögallyat és fagyöngyöt. Reggeltöl estig itt vár, szinte idötlenül, látszott, senki nem várja haza.
Csenge megállt és vett egy csokrot. Tétovázott, melyiket válassza, végül a fehérek közül vett ki egyet. Lassan szállt fel a buszra, majdnem üres volt még. Odakinnt egyre inkább szakadt a hó. Összefüggö fehér takaró borította a járdát s az utat, csak aza autók hagytak maguk után két fekete csíkot. A kislány elgondolkodott, úgy érezte, mennyivel szebb lenne, ha szánon repülhetne. Mire leszállt a buszról, már sehol sem látszott az aszfalt. Boldogan rugdosta csizmája orrával a havat. Mellette egy férfi futott el, pórázon vezetve egy viháncoló kutyát, ez néha belehemperedett a hóba, majd megrázva magát tovaábbrohant. Csenge elmosolyodott. Egy édesanya jött szembe két kicsivel. A gyerekek boldogan hancúroztak, hógolyókat gyúrtak, topogtak, s vidáman ütögették össze a mancsukat. Sapkájukon mókásan röpködtek a pomponok. Egy idös pár lassan csoszogott elöre a csúszós úton. A halvány lámpafényben látszott: arcuk kipirult, szemük vidáman csillog.
A hópelyhek kavarogtak, táncoltak a már teljesen besötétedett égböl. Az autók lassan, szinte hang nélkül suhantak az úton, a hazatérö emberek is megfontoltan lépkedtek útjukon. Megszelídült a világ.
A hóesés megszelidítette a rohanást, a türelmetlenséget, az utcazajt.
Békesség hullott a földre.
Csenge csöndesen lépdelt hazafelé. Otthon majd meggyújtja a koszorún a három gyertyát és hálát ad a délutánért. Elmeséli mi mindent látott, hallott, érzett, gondolt.
Ès Jézus idén is megérkezik Betlehembe.
Hiszen vannak, akik várják!

3 megjegyzés:

  1. Itt,a szívemben vannak a gondolatok....:)Nagyon mélyenérző lányka voltál és asszony vagy!

    VálaszTörlés
  2. :) Irsz mostansag is? En olvasnam...

    VálaszTörlés
  3. Mammka, Csigi, milyen nagyon kedvesek vagytok! Köszönöm szépen. Igazán nem írok, csak blogolok, de itt nem annyira jönnek ki ezek a gondolatok... Lehet, hogy újra neki kellene szánnom magam... van még egy pár régi, majd teszek még fel ide is.

    VálaszTörlés

Sajnos sok megjegyzést hagyok észrevétlenül, ezért állítottam be most a jóváhagyás-módot. Remélem, így mindannyian jobban járunk!?